Tegnap pénteken voltam egy nyílt napon a gimnáziumban, és iszonyúan tetszett minden és igazán elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy oroszt akarok-e második nyelvként tanulni, mert a francia és az olasz is nagyon megtetszett. Mikor beléptem a gimibe, akkor először megkérdezték hogy a humán vagy a reál-ra "akarok" menni; persze a humánt válaszoltam, mert azon belül mutatták be a nyelveket is. A humán csoportban is volt legalább 3 csoport, mert annyian voltunk. Egy csoportban biztos olt vagy 20 ember. Persze közülük olyan is lesz aki mondjuk biológia tagozatra megy, vagy német nyelvi osztályba, de még akkor is ott van az a 30-40 ember + akik még nem jöttek el a nyílt napra. Ha a 7. év végi és 8. félévi jegyeimet nézik akkor remélhetőleg megkapom a max. pontszámot, talán még a magyar felvételit is szépen megírom, de a matek és az angol szóbeli... Kezdek parázni.
 Miután vége lett, mindenki kiment a suli elé; beszélgettek és várták a szüleiket. Köztük én is, s miközben egyedül vártam, odajött hozzám egy lány, aki a nyelvi előkészítőre is jár. Megkérdezte, hogy tetszett-e a nyílt nap, meg látta, hogy hegedűt cipelek és megkérdezte, hogy mióta zenélek és végül én is megtudtam hogy 5 éve gitározik. Utána mondta, hogy nyugodtan menjek oda hozzájuk (mert többen voltak, csak ő jött oda hozzám), de aztán pont hívott anya és mentünk a buszra, ezért nem tudtam odamenni. Nagyon kedves meg aranyos volt, csak eléggé meglepett, mert nem szoktak odajönni hozzám. Hogyha felvennének angol nyelvi tagozatra, remélem ilyen osztálytársaim lesznek és nem olyan utcasarokra (már bocsánat) valók, akik lehet hogy csak protekcióval kerülnek be a suliba... Ez a kis történet eléggé estimesére sikeredett. Most pedig búcsúzok. Jóéjt! ^^

 Nem tudom mi folyik körülöttem. Az érzéseim ide-oda csaponganak, és egyszerűen semmi állandó helyzet nincs. Mindig történik valami, amitől más ember leszek. Megváltozik minden ami bennem van, és formál egy másik emberré.
 Van egy srác. Gondolom most mindenki úgy meglepődött, hogy hátraesett a széken. Nem tudom mit érzek iránta. Régebben volt valami viszonzott szerelem, de megtudtam pár dolgot és akkor úgy döntöttem, hogy akkor vele nem. De azóta már legalább 1 év eltelt. Lehet, hogy ez csak egy gyerekkori szerelem, de még soha nem éreztem ehhez foghatót. Biztos már sokan éreztétek, hogy nem bírtok elszakadni tőle, lelkileg. Ha ránézek, akkor megáll a világ. És akkor van szar helyzet ha visszanéz. És ilyenkor szó szerint kiráz a hideg és rögtön elkapom a tekintetem. Nem akarom, hogy lássa, mert nem tudom mit érez. Olyan nehéz. De persze ezt nem mondhatom el neki, hogy mit érzek még mindig iránta. Ugyanis ha a válasz egy egyenes nem lenne, bennem egy világ törne össze és ekkora csalódást csak úgy tudok elkerülni, ha magamban tartom az érzéseket. Azonban volt, hogy én vettem észre, hogy néz. Ilyenkor visszanéztem. És most fogalmam sincs, mi is van egyáltalán. Most akkor ő is érez valamit vagy ez az egész reménytelen? Szóval, most ott tartunk, hogy sehol. Ritka szar helyzetbe kerültem, nem is beszélve még a mindennapi piti dolgaimról. Már csak abban reménykedek, hogy egy csoda folytán kitörlődik az emlékeimből; mert barátként nem bírok rátekinteni az hétszentség.

Ui: Holnap nem megyek suliba, nyílt nap meg óralátogatás miatt, viszont du. lesz ultrahang amin megint megvizsgálják a pajzsmirigyem aztán utána meg lesz a színházba ilyen bemutató, ahol az iskolák mutatkoznak be. ^^

 Egész héten nem írtam, és igazából vannak kifogásaim, de nem hiszem, hogy sokaka érdekelne az a szöveg, hogy 'hát rohadt sokat kellett tanulni, blabla'.
 Hétfő. Szentmise a sulival. Mi kísértük át az elsősöket. De azok mennyire nem bírnak magukkal, még most is keresztet vetek, hogy túléltem... Állandóan csak ment a duma, és nem bírtak a seggükön maradni.
 Kedd. Doga matekból. Kipipálva, ötös.
 Szerda. Volt nyelvi előkészítő a gimnáziumban, és eddig 1-2 emberben találtam meg az igazi vetélytársat, szóval ma is egész nap matek felvételi szarokat oldottam, meg tanultam angolt is. De az a fránya folyamatos múlt...
 Csütörtök. Igazából annyi volt, hogy ezen a napon matek volt a gimibe és agyilag teljesen levoltam épülve. =hulla.
 Péntek. PÉNTEK. Matekon nem volt kréte ezért nem mentünk tovább az anyaggal. Nagyon fasza volt, egész órán feladatokat csináltunk a tankönyvből, de még mindig jobb mintha írtunk volna.
 Amúgy ti is hallottátok, hogy Bozsek Márk kilépett az X-faktorból és helyette visszajönnek a ByTheWay tagjai? Erre csak az volt a reakcióm, hogy wtf. De tényleg. Az tény, hogy a ByTheWay nagy kedvencem volt, de egy kis hang azt súgja bennem, hogy talán Márk nem magától lépett ki. (?) Mert azért a ByTheWay talán a legnagyobb esélyes volt, és kiestek... Mindegy, lehet hogy csak én vagyok ennyire paranoiás.
 Amúgy meg elvileg jövő márciusba megint lesz valami világvége, de már a tököm tele van, hogy állandóan mondják, hogy megfogunk halni. Ha valaki tényleg elhiszi ezt a szarságot, akkor gyorsan tegye meg amit még életében meg akart csinálni és akkor fel lesz készülve a világvégére. Ennyi. Engem teljesen hidegen hagynak ezek; szerintem mi fogjuk magunkat elpusztítani a globális felmelegedéssel.

Hello everybody! Csapjunk a lovak közé. Én ezt nem fogom sokáig bírni. Lelkileg kikészültem, s csak egy csoda menthet meg. Bár büszke vagyok magamra, hogy ilyen sokáig talpon tudok maradni és kizárni a külvilágot. If you win, you live. If you lose, you die. If you don't fight, you won't win. Mindig ezzel emlékeztetem magam arra, hogy nem azért vagyok most ott, ahol vagyok, hogy megint feladjam. Sokszor összetört már a mécses, és bizony nem akarok arra az időszakra visszaemlékezni, mikor senki nem állt mellettem, csak magam voltam. Azóta szereztem barátokat, és őszintén remélem, hogy ők igaz barátok. Mostanában annyi minden dolog összejött, hogy már azt sem tudom mi van egyáltalán. Ma lesz vége az őszi szünetnek, a tanulásnak most kezdtem neki, a felvételiig 2 hónap van vissza, a barátnőm szülinapjára nem is tudom mit készítsek. Nah meg az én szülinapom is hamarosan itt van. Már 1 hónap sincs vissza. A tavaszi Mondocon-t meg majdnem elfelejtettem. Eldöntöttem már pár hete, hogy készítek Rivaille cosplayt, de még a legfontosabbak sincsenek meg. Nem tudom, hogy fogom összehozni a dolgokat, de voltam már rosszabb helyzetben is. Szóval majd kitalálok valamit...
 Amúgy meg sokszor nem találom a helyem, még itt a blogos világban se. 14 éves leszek, de a blogírók többsége már elmúlt 16. Ezért néha úgy érzem, hogy hülyeség lenne bármit is írni a szerkesztőnek hiszen ő úgyis többet megélt már, és én fiatalabb létemre mit is tudhatnék még az életről. De gyorsan elszoktam hessegetni az ilyen ostoba gondolataimat, mert ezzel csak magamnak ártok.

 Így halloween kapcsán előtérbe kerül ez a szellemes téma. Ha tőlem kérdezi valaki, hogy hiszel-e a szellemekben, azt válaszolom: igen. Sajnos én eléggé hiszek mindenféle természetfeletti dologban, így a szellemekben is. Bár se Anyukámat, se Apukámat nem igazán érdeklik az ilyenek. Szerintem, amit nem ismerünk, arra ne vágjuk rá azonnal, hogy nem létezik. Persze könnyebb úgy élni, hogy nem gondolkozunk el ezen a dolgon.
 Kisgyerekként, mindenki fehérleples alakként képzeli el a szellemeket, pedig ez csak egy legenda, ami onnan ered, hogy a halottakat fehér lepelben temetik el.
 Régen barátokkal gondolkoztunk a témán, hogy akkor vannak jó és rossz szellemek? Arra jutottunk, hogy a jók azért maradnak a Földön, hogy vigyázzanak ránk, figyelemmel kísérjenek minket, s ezek általában közeli barátaink, rokonaink. A rosszak egyértelműen olyan emberek, akik talán bosszút állni maradtak itt. Persze ezekre a következtetésseket mi vontuk le, szóval nem tudom, hogy van-e valami valóságalapja.
 A szellemidézésről. Én megmondom őszintén soha nem próbáltam, s nem is igazán szeretném. Sok helyen lehet olvasni, hogy ez hatalmas veszély, ha bolygatod a szellemeket. Szerintem nem éri meg kipróbálni, ugyanis ha a szellemek megakarnak mutatkozni akkor úgyis megfogják tenni - gondolom én.
 Emlékszem, hogy pár éve a Fókuszban készítettek egy olyan riportot, amibe azt próbálták kideríteni, hogy a szellemek tárgyakba, vagy plüssökbe is 'benne vannak'. Végül nem jutottak semmire, de ezután én is elgondolkoztam kicsit ezen a dolgon.
 Azt még hozzátenném, hogy a múltkor hallottam valakitől, hogy állítólag, ha egy állat a semmibe mered, mozdulatlanul akkor szellemet lát. Egy másik, hogy a kisbabák, kisgyerekek megérzik a szellemek jelenlétét. Ez utóbbiban eléggé hiszek. :)

Mindenesetre annyit mondok, hogy ne söpörjük a szőnyeg alá az ilyen természetfeletti dolgokat. Persze az én agyam se egész nap ezen pörög, de elfogadtam, hogy vannak olyan dolgok, amiket talán soha nem fogunk megérteni emberi voltunkban.

Amúgy meg mindenkinek Dermesztő Halloween-t!:D