Szerintem mindenki ismer olyan embert, aki nemigen akar beilleszkedni a társadalomba, keveset mozdul ki otthonról, nem igen szeret emberek közelében lenni és még nehezen is megy az ismerkedés. Ha eddig nem találkoztatok volna ilyen emberrel, akkor itt vagyok én. Én tényleg dolgozom rajta, hogy kimozduljak, ismerkedjek. De nem megy. Annyi bunkó emberrel találkoztam már, és a buszmegállóban is csak ilyen hülye picsákat látok, ráadásul szemtanúja voltam 2 olyan esetnek is, ahol egy kedves emberből, talán még a barátomnak is nevezhetném egy pont ilyen lány lett. De most teljesen eltértünk a témától. Ezzel azt akartam mondani, hogy ha ilyen emberekkel vagyok körülvéve, akkor minek ismerkedjek? A (volt) osztályomban 6-an voltunk lányok, mert sokan átmentek hatosztályos gimibe, így családias lett a hangulat, valamint mindenki szerette a másikat. (Ráadásul a fiúk sem voltak éppen azok a beképzelt típusuak.) Csak velük tartom a kapcsolatot, mert ők már eléggé ismernek. De ha most új kapcsolatokat akarnék kialakítani, nem menne. Nem vagyok karizmatikus, így hétszentség, hogy nem leszek politikus. Vagy főnök.  
 Ha valaki úgy gondolja, hogy én ezt így akartam, akkor  nagyot téved. Én nem akarom ezt. Azt akarom, hogy tudjak mások előtt beszélni, ne mindig azon filózzak, hogy látja-e a csúnya hegeket az arcomon. (Bár most már sokkal jobb a helyzet, mert észrevettem, hogyha lassanként elfogadom önmagam, a pattanásaim is kezdenek eltűnni.) Ilyenkor irigykedek olyan emberekre, akiknek milliónyi barátjuk van, szépek. De közben meg rájövök, hogy az nem én lennék. És szeretem magam ahogy vagyok. És legalább nem használnak ki a szépségem miatt. Majd valaki a belsőmért fog szeretni, nem a külsőmért. (Eléggé sablon szöveg, de ebbe reménykedem.) 

Ha valaki nem ismeri ezt az életformát, akkor rákérdez: akkor mégis mivel töltöd azt a sok szabadidőt, főleg nyáron? A válasz pedig: a macskáimmal játszok, könyvet olvasok (napom több mint felét erre szánom), netezek, néha-néha megpróbálok hegedülni, zenét hallgatok és sportolok (ez nálam lehet erdei túra, erőltetett séta, futás vagy biciklizés). De olykor pedig hiányzik a társaság. Példa erre az idei falunap amiről beszéltem. Egyáltalán nem volt kedvem kimenni, de hirtelen jött egy érzés, hogy én beszélgetni akarok az ottani barátaimmal. Összejöttünk a színpad előtt és órákon keresztül beszélgettünk. Egyáltalán nem zavart az embertömeg. Sőt, örültem neki. Amikor pedig mindenki a színpad köré gyűlt és mi is ott voltunk, nagyon jól éreztem magam. Talán amiatt lehetett, hogy tudtam Ő is ott van.

Ui: Tegnap nagyon nem ment a futás. 10 percig bírtam, abból is a fele gyaloglás lehetett. Most azt kérdezgetem magamtól, hogy a lustaság eredménye ez, vagy az erdei terep miatt? Mert sétálni is nehéz ott, nemhogy futni. De nagyon jó volt, és élveztem. Ma nem megyek, mert dögmeleg van, este pedig nem megyek erdőbe. Az ki van zárva. Akkor talán, ha jönne velem valaki... De senki sem olyan hülye, hogy nyáron edzen, csak én, mi...?