A hét sem kezdődhetettt jobban, mint egy hét órai keléssel, nyolc órás busszal befelé a városba, majd bőrig ázva beesni a zeneiskolába hulla fáradtan. Ezután következett a 3 órás próba (5-10 perces szünetekkel), ebéd, utána újra egy másfél óra próba, majd hajókázás a Balatonon. De annyi élvezet volt a napban, hogy a tízóraira kapott meggyel teli tálba hajszálakat raktak, majd megspékeltél szódavízzel, aminek természetesen a tanúja voltam. Ugyanúgy mint annak, amint az egyik tanár belekóstól a szódavízes, hajasmeggybe.
 Ezután következett a hidegzuhany: hazaértem 7 órakor, korgó nyomorral és minden bajom volt. Nem tagadom, túlreagáltam a dolgot. De ez előfordul, nem? Éppen bekapcsolom szerény laptopomat.
Mit látok a képernyőn? Semmit.
Mit hallok? Iszonyat idegesítő csippegést.
Mi az első reakcióm? Ez meg mi a jó büdös franc?
Mi a második reakcióm? ANYA.
Harmadik reakció? Mikor veszünk új laptopot?
Negyedik reakció? Irány az emeleti gép.
Szerintem elég hamar túltettem rajta. Bár elég szarul érzem magam, mert nagyon szerettem az én kis gépemet. Vagy 2-3 éve megvan már, és eddig alig-alig történt vele valami. Most szedjük össze a papírjait, és elakarjuk vinni valami számítógépzseninek hátha kezd vele valamit. Aztán lesz ami lesz. Megmondom őszintén, az jobban fájt volna ha a könyveimből tűntek volna el a betűk. Annyi szerencsém van, hogy még az őskorból fennmaradt számítógépem él. 
 Pedig annyira elakartam vinni a laptopomat a nyaralásra... De ha már azt nem vihetem, viszek helyette 8 könyvet. Egyenlőek az értékek, nem?

Ui: A blogomat semmiképp nem akarom feladni emiatt, maximum jó sokáig nem lesz új kinézet. De az meg másodlagos.